0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 10.

A tavalyi felét sem éri a búza Szerbiában (növ01)

Hiába a sok csapadék, a megfelelő agrotechnika és a nagy hozam, esély sincs rá, hogy a termelők jól jöjjenek ki idén. Ahogy a nagy könyvben meg van írva, Péter-Pál-nap környékén megkezdték a kalászos gabonák betakarítását Szerbiában.

Egyes becslések szerint idén 20 százalékkal több búza kerülhet a tárolókba, mint tavaly. A növekmény egyrészt a vetésterület növekedéséből, másrészt a jó hozamból következik. A szakemberek 5,5 tonnás országos átlagtermésre és 3,755 millió tonna össztermésre számítanak. Ez mind örvendetes, csakhogy…

Az aratás kezdete óta számos kérdés foglalkoztatja a szerbiai termelőket, de az első: mit kezdjenek a terméssel? Érdemes-e azonnal eladni, ahogy azt az utóbbi évtizedekben a földművesek többsége tette, vagy inkább a kivárás és a tárolás a jobb megoldás?

Erre nem könnyű választ adni, ugyanis tavaly megégették a szájukat azok, akik nem érték be a 45 dináros (144 forint) kezdeti felvásárlási árral (1 RSD = 3,2 HUF) és a magasabb ár reményében a tárolás mellett döntöttek.

A miniszter és munkatársai együtt fogadták a termelőket

Csakhogy a felvásárlók jelenleg 18 dinárnál (58 forint) többet nem kínálnak a búza kilójáért, ugyanis az utóbbi hónapokban az ukrajnai gabona elárasztotta a világpiacot, mindenütt, Szerbiában is leverve az árakat.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló:

Viniczai Sándor
Viniczai Sándor
Ez az egyéb munkák

Viniczai Sándor okleveles kertészmérnök és vizsgázott borszakértő, több, mint harminc éve a Magyar Mezőgazdaság országos hetilap újságírója. Két évtizede erősíti az ágazat egyetlen tudományos lapját, a Borászati Füzeteket, korábban társszerkesztőként, majd felelős szerkesztőként. Számtalan boros cikk kerül ki a kezei közül. Borbírálatra való alkalmasságból és borismeretből 2002-ben vizsgázott, a mai napig számos hazai és nemzetközi borversenyen vesz részt bírálóként. A Sajtóborrend tagjává 1994-ben választották. Esküjével fogadta, hogy a borrendet és a magyar bor ügyét fogja szolgálni. 2010 óta a Csurgói Csokonai Borlovagrend alapító tagja, majd a budafoki Promontórium Borlovagrend fogadta soraiba. A Magyar Bor Akadémia rendes tagjai közé 2012-ben vették fel, valamint még abban az évben elnyerte az „Év szakújságírója” címet. A Magyar Borszakírók Körének alapító tagja, rendezvényeinek aktív résztvevője. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2017-ben Soó Rezső-díjat, a MÚOSZ Környezetvédelmi, Vízügyi és Idegenforgalmi Szakosztályának kitüntetését, a Magyar Sommelier Szövetség 2019-ben Par Excellence díjat adományozott számára.
Ez az elismerések